"Mert a tánc mindenkié"...

A kezdetek, második fejezet:

2018. január 09. - TáncRehabilitáció

 Ígértem nektek a folytatást, hogy hogyan is született meg az a bizonyos gondolat a fejemben... Az előző bejegyzésemben arról írtam nektek, hogy a középiskolai élményeim hogyan határozták meg az életemet. Most pedig annak folytatása képpen rátérnék a felsőoktatásra. A Wesley János Főiskolán végeztem el bölcsészpedagógia szakon első diplomámat. Ebben az iskolában kiváló oktatóim voltak többek között: Dr. Trencsényi László, Dr. Makai Éva, Dr Ladányi János, Tamás Gáspár Miklós és még naphosszat sorolhatnám a példás tanárok neveit. Sajnos nincs elegendő oldal arra, hogy leírjam mennyi izgalmas gondolatot osztottak meg velünk a tananyag tanítása mellett. Különböző szempontokkal és különböző értékrendekkel találkozhattunk az iskolában ezáltal nem csak explicit hanem implicit módon tanultunk. :)

wesley_banner.jpg

                                        ( kép forrása: internet)

Hiszek abban, hogy a család és a környezet nagy hatással van a gyermekekre. Az én rokonságomban is számos „értelmiségi” és felsőfokú végzettséggel rendelkező személy található. Ennek következtében valahol determinálva is volt, hogy én is elvégzek minimum egy főiskolát. Akkor is, ha ez számomra picit nehezebb lesz, mint az „átlag” embereknek.

Az első év vége felé már nagyon foglalkoztatott az a kérdés, hogy miből írjam majd meg a szakdolgozatomat. Szinte alig bírtam kivárni a harmadik év végétés ekkor eszembe jutott a középiskolai élményem és az, hogy a tánc és a mozgás addig is az életem része volt, hiszen jártam aerobik órákra, illetve tartottam foglalkozásokat és úgy éreztem, hogy ennél többre vágyom.  Szeretném, hogy a tánc és a zenés mozgás mások életében is segítség képen jelenleg meg és tapasztalatot szerezhessenek arról, hogy ebben ki lehet teljesedni mind lelkileg mind testileg.

26735956_1809716352392631_1743392987_o.jpg

( kép forrása: La femme magazin)

Édesanyám egyik barátnőjének a lánya cp-s (cerebrális parézis) vagyis idegrendszeri károsodás érte és ennek következtében mozgásában korlátozottá vált. Sokat segített nekem hiszen hihetetlenül inteligens lány, pszichológusnak készült, sokszor szakirodalmat ajánlott nekem vagy segített megírni egy-egy  beadandómat, hogy ne legyen tele hibákkal.

Nagyon hálás vagyok neki, hiszen vele kezdtem el kidolgozni a TáncRehabilitációs foglalkozásomat. Valahogy úgy kezdődött, hogy heti rendszerességgel találkoztunk és szerettem volna megérteni és megismerni a cp-s sérülés tüneteit, kezelési lehetőségeit, egyáltalán, megtapasztalni mellette, hogy a mindennapi életben milyen nehézségei adódhatnak azoknak, akik ezzel a mozgás ( és olykor értelmi ) korlátozottsággal élnek együtt. Megmutatta nekem a gyógytornáját, a különböző orvosi diagnosztikáit, mozgásos videó felvételeit és mindent, ami vele kapcsolatos volt. Aztán megtanította nekem a legfontosabb nyújtási módszert, amit külföldön Amerikában ismertettek meg vele, hogy az állapota ne romoljon, hiszen a minőségi élet biztosítása alapvető cél mindenki életében.

Tulajdonképpen engem az a kérdés foglalkoztatott, hogy lehet- e vajon olyan táncos művészet alapú foglalkozást létrehozni,   amely rekreációt és fejlesztést biztosít azoknak akik részt vesznek ezen az órán.Új innovatív,  több tudományból összetevődő interdiszciplináris módszert próbáltam kifejleszteni és a mai napig azt gondolom, hogy nincs bejezve és még van mit csiszolni rajta. Igy született meg a gondolat,hogy TáncRehabilitáció legyen az óráim elnevezése.

26695345_1809716245725975_692983871_o.jpg

(kép forrása: saját szakdolgozat) 

Később pedig elkezdtem gondolkozni azon, hogy  zenére ritmusra való mozgást hogyan lehetne megtanítani, vagy megszerettetni akkor, ha valakinek még éjjel is előfordul, hogy görcsöl az egész teste és fáj. Mint minden újdonság ez is a próbálkozásokon múlt, ritmusos tapsolós játékokat játszottunk, jazz kar elemeket próbálunk zene nélkül majd zenére, kisebb koreográfiákat alkottunk és a legvégén pedig tekintettel arra, hogy ő nagyon jó állapotban van, így még kisebb aerobikos edzéseket is végeztünk a nyújtások mellett. Megpróbáltam összeállítani egy olyan órát, amiben minden szerepel, edzés, ritmus gyakorlatok, rehabilitáció-nyújtás, koreográfia tanulás. Lehetséges, hogy ez az egész őrültségnek hangzik, én mégis arra gondoltam, hogy össze kellene gyúrni sok módszert és abból kihozni valami újat, hiszen minden változik körülöttünk. Felfogások, elméletek vannak, amelyeket megdöntünk és kiderül, hogy nem is volt helyes az a gondolat és vannak, amik örökké igazak maradnak….vagy legalábbis még senki se tudta bebizonyítani az ellenkezőjét. :) 

26754525_1809756319055301_1491314054_n.jpg

(kép forrása: internet és saját szerkesztés) 

Én az addig tanult és megtapasztalt módszerekből és stílusokból tudtam kiindulni, ami nem más mint a pilates, aerobik, jazz-balett, ritmuselmélet, nyújtás és relax elmélet, valamint azok a tanácsok, amiket Ő adott nekem, hogy számára melyek a fontos rehabilitációs elemek. Illetve nem felejtettem el, hogy honnan indultam és milyen személyközpontú módszereket tanultam a Carl Rogers iskolában. Folyamatosan kértem a visszajelzését írásban és szóban is, aztán valahogy kialakult egy rendszeresség és számomra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ebből fogom megírni a szakdolgozatomat. Közben szerettem volna más cp-s fiatalokkal-gyerekekkel találkozni, így bemutattak engem egy alapítványnak, ahol kifejezetten olyan gyerekek és szüleik voltak tagok akiknek cp-s, az oxigénhiány által bekövetkezett spasztikus ( izomzat: görcsös és feszes)  gyermekeik vannak. Bizalommal fordultam hozzájuk, hogy volna e kedvük kipróbálni egy olyan módszert, ami éppen fejlesztés alatt áll és még csak kísérleti, de viszont valami újjat művészet alapút és pozitívat szeretnék kreálni a cp-s sérültek számára. Ott is kialakult egy rendszeres heti terápiás foglalkozás és még több élménnyel gazdagodtam, hogy mit kell tudni erről a típusú sérülésről. Véletlenszerüen kialakult egy kis apás foglalkozás a szervezetnél, amire annyira büszke voltam.:) Olyan apák, akik ringatták a gyermekeiket ritmusra és rendszeresen jártak a foglalkozásokra. Ezáltal közösségépitő jellege is lett az óráknak, mely teljesen spotán alakult bár én hiszek abban, hogy sokszor a legjobb dolgok maguktól alakulnak ki, csak a megfelelő hely és emberek kellenek hozzá.

 

 Közben természetesen más ajtókon is kopogtattam, így jutottam be a Pető Intézetbe majd a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Intézetbe, hogy hospitálhassak minél több a témámhoz kapcsolódó létesítményben. 

Azt gondolom hogy mindegyik módszernek megvan a maga létjogosultsága a különböző terápiák között,  ( mind a Pető mind a Dévény módszer és még fel lehetne sorolni sok külföldi szakembert is fantasztikus elméleti és gyakorlati eljárásokat fejlesztettek ki annak érdekében, hogy egységes rehabilitációt biztosítsanak. 

"Art washes from the soul the dust of everyday life" 

Pablo Picasso

Lehet engem forradalmárnak nevezni, hiszen én megkérdőjelezem, hogy ezek mellett van e szintén jogosultsága megjelennie egy új terápiának, egy másik módszert megalkotni más szempontok alapján annak érdekében, hogy kiegészítse az eddigi terápiákat. Igy a rehabilitációs és mozgásos terápiák még egységesebbek és szélesebb körűek legyenek, hogy még jobban ki lehessen tágítani a világot a mozgásukban és értelmükben akadályozottak számára. 

Későbbiekben megosztom majd veletek azt is, hogy jelenleg hol tart ennek a foglalkozásnak a (TáncRehabilitációnak) a fejlesztése.

"Mert a tánc mindenkié" :) 

A bejegyzés trackback címe:

https://tancrehabilitacio.blog.hu/api/trackback/id/tr9413559275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.