"Mert a tánc mindenkié"...

La Femme kiadó és a TáncRehabilitáció

2018. december 29. - TáncRehabilitáció

Most picit vissza fogok ugrani az időben....és arról meséltem nektek, hogy szeptemberben jelentkeztem a La Femme kiadó egyik programjára, melyben előadássorozatot biztosítottak azok számára, akik jelentkeztek és érdekes fontos valamint a társadalom számára hasznos előadásokkal pályáztak. A program címe pedig Talent-volt. 

Örültem ennek a lehetőségnek is, hiszen a La Femme által 2017-ben 50 Tehetséges Fiatal Magyar programba beválasztottak a TáncRehabilitációs foglalkozásommal. Idén pedig a Talent-ra jelentkeztem kitöltöttem a szükséges papirokat majd kis várakozás után megkaptam a visszajelzést, hogy felvettek a program előadói közé. Jó volt látni a régi arcokat és ismét együtt dolgozni velük. 

Ebben a programban kaptunk egy mentort én Végvári Imrét kaptam, aki a hazai interaktív marketing egyik legnevesebb szakembere. Heti rendszereséggel leült velem és átbeszéltük a témámat, hogy miről szeretnék előadást tartani, milyen effektekkel, és hogyan szeretném hangsúlyozni a sarkalatos pontokat. Egy hónapon keresztül folyamatosan gyúrtuk és készültünk az előadásra.

imi.jpg

Imrén az első pillanattól kezdve éreztem, hogy teljes mértékben otthonosan mozog a felkészítésben és rögvest egy hullámhosszon pendültünk, ami szerintem egy mentor-mentorált életében nagyon fontos. Kiváncsi volt minden részletre, hogy pontosan mivel foglalkozom és milyen üzenetet szeretnék eljuttatni a hallgatóságnak. Gyakorolta velem a hangsúlyokat, a kiállásomat még a levegővételt is, ami így előre nagyon viccesen hangzik mégis roppant fontos a prezentáció szempontból.

Később pedig egy professzionális fotóssal Sárosi Zoltánnal, egy teljes napot eltöltöttünk mi mentoráltak, mert plakátokat készítettek a helyszínekhez. A fotózás fantasztikusra sikerült, sokat nevettünk és körübelül az első beálással és katintással el is készült a megfelelő kép. Jó volt átélni, hogy a Zoli után még szívesen csinált rólam képeket, mert megbeszéltük, hogy ettől függetlenül pluszba kihozza a maximumot belőlem és a képekből. :) Egyszerűen a műterem a hangulat a stílusa Zolinak kihozta az emberből a 120%-ot. :)))

44183293_2202571899773739_3057325100463292416_n_1.jpg

45450033_1184975014983742_1142485687560306688_o.jpg

Több helyszínen volt lehetőség előadásokat tartani egy héten keresztül, én Dunaújvárosban tartottam 6 perces beszédet a témámról és életemről.  Fábián Márkkal utaztam le a helyszínre, aki extrém egyekerkűzik és többszörös világbajnok ebben a számban, illetve a balancot keresi az életében ami alapja az egykerekűzésnek is, de jelen volt Fölich Balázs is aki egy elektromos motosrt tervezett. Így azt gondolom igazán színes volt ismét a csapat és az előadások. Én pedig tudjátok arról tartottam előadást, hogy : A Tánc Mindenkié. :) 

46339036_2245484125482516_5562261224193785856_n.jpg

Összeszedtem nektek pár pontban, hogy miket osztottam meg az előadáson:

1, A saját életemet és nehézségeimet, hiszen én is kisebb fogyatékosággal rendelkzem háromszoros diszem van.

2,  Hogyan lendültem túl az iskolai nehézségeimen.

3,  Miért gondolom azt, hogy a művészetnek és táncnak gyógyító ereje van.

4, Milyen rögös úton hoztam létre az alapítványomat és módszeremet a TáncRehabilitációt.

5, Hogyan kell elképzelni ezeket az órákat amiket vezetek.

6, Külföldön elvégeztem egy amerikai integratív táncterapeutai képzést, milyen is volt ez a képzés.

7, Milyen eredményeink születtek a tanítványaimmal ( idősekkel és sérültekkel) az idők által. 

46463503_2246664138697848_1914070884339941376_o.jpg

Útolag visszagonolva sok energiám és felkészülésem volt ebben a programban. Természetesen mindig van egy csúcspont az előadás napja amikor az ember megfeszül és a legjobb formáját szeretné nyújtani ami vagy sikerül vagy nem. Azt gondolom ezek a lehetőségek sokat fejlesztenek és teret adnak, arra hogy megismertessük a világgal, hogy mikért küzdünk napi szinten mi akik nem hagyományos munkakört töltünk be. Talán ezért vagyunk őrültek vagy vannak akik azt mondják tehetségesek?!...Én úgy gondolom ez egy fajta szenvedély, ami bennünk van egy szeretet és egy inspiráló alázat a szakmánk és életünk iránt. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tancrehabilitacio.blog.hu/api/trackback/id/tr6214518418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.