"Mert a tánc mindenkié"...

ATV Heti Napló és a TáncRehabilitáció

2018. október 03. - TáncRehabilitáció

Ismét nagy hírekkel szolgálhatok számotokra!  Nemrég szabadságomat töltöttem,( őszintén már nagyon rám fért) amikor egyszer csak megcsörrent a telefonom....Valahogy már több bejegyzésem is kezdődött ezzel a mondattal és utána általában felpörögtek az események.

 Nos két hete szerdán Török Réka hívott fel ,tudjátok ő az a mosolygós barna hajú, szép lány az ATV-n. :) 

atv_facebook.jpg

Ezekkel a szavakkal kezdte:

  • Szervusz Török Réka vagyok, az ATV- heti napló riportere és szeretném megkérdezni, hogy esetleg a héten lenne-e lehetőség arra, hogy forgassunk veled egy riportot és arról, hogy milyen szép dologgal foglalkozol. Hallottam, hogy kerekes székeseknek, illetve a Down-alapítványnak is dolgozol és táncórákat tartasz. Engem nagyon érdekelne és szeretnék veled egy teljes napot forgatni, hogy betekinthessek az óráidba ,valamint érdekelne, hogy mi a motivációd és miért csinálod mindezt.

Meglepődtem, ugyanakkor nagyon boldog voltam és egyből elmosolyodtam. 

  •  Köszönöm szépen Réka! Természetesen forgassunk, szeretném megmutatni, hogy a Tánc tényleg mindenkié. :)

42706985_2176171512413778_5301900349659938816_n.jpg

( Zárójeles megjegyzés azóta se nőttem nagyobbra:)))

Nem is szeretném tovább szaporítani a szót, inkább nézzétek meg a videót, annyit elárulok, hogy fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt.  Rékát rendkívül érdekelte mivel foglalkozom, hogyan tartom az óráimat, mikor született meg a gondolat, hogy alapítvány formájában folytassam a tevékenységemet és az  életemet. Mielőtt találkoztunk volna a forgatás napján, már előtte elkérte a blogomat, a facebook oldalamat és úgy éreztem, hogy mindent tudni szeretne rólam és a tanítványaimról. :) Örülök annak, hogy érzékenyek voltak a témához és profin mozogtak az adott alapítványnál vagy Otthonokban. 

De szeretném megmutatni nektek az ÉLŐ-bejelnetkezésüket is melyet minden egyes heti napló adás végén beiktatnak és a szerkesztők ( riporterek is megjelennek az adásban) és elmondják, hogy nekik milyen élmény volt az adott téma főszereplőjével forgatni. 

Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy köszönöm szépen a lehetőséget és Vujity Tvrtko meghatóan szépen beszélt arról, hogy ő hogyan látja az óráimat és a hivatásomat. Nem is mondhatta volna szebben miről szól az életem. �

Köszönöm nektek: ATV és a Heti Napló teljes stábjának és további nagyon jó munkát kívánok a számukra. 

ReHabilitáció

Ha meghalljuk azt a szót, hogy rehabilitáció, gondolom mindenkinek az a klasszikus kórházi jelenet ugrik be a fejébe, hogy egy alagsori pincében csoportos gyógytornán veszünk részt a törött lábunkkal. Szeretném közelebb hozni a rehabilitáció fontosságát az emberek számára, így ez a bejegyzés bizony a rehbilitációról fog szólni emberi nyelven. 
rehabilitation_lowres.jpg
A rehabilitáció egy komplex folyamat, melyben team-munkát végeznek a szakemberek és a gyógyító tevékenységen túl fontos, hogy minnél nagyobb önállóságot érjen el az adott személy. 
team_work.jpg
Az elmúlt években megváltozott a megközelítése: a betegségek, sérülésel, fejlődési rendellenességek, személyes tulajdonásgok, illetve a külső környezet feltételei között. 
A rehabilitációs eredmények és az esélyegyenlőség mellett kiálló szervezetek-intézetek is bebizonyították, hogy: 
- Különböző mértékű lehet a károsodás jellege az adott személyen.
- Hasonló károsodások a személy és a környezeti feltételek mellett eltérően gyógyulhatnak.
- A fogyatékosággal élő emberek társadalmi részvételét befolyásolja a környezet, mely támogató vagy akadályozó jellegű lehet. 
participate.gif
A rehabilitáció egy igen fontos terület, mely sajnos csak kellő menyniségű anyagi háttérrel működik megfelelően. Nah de de nézzük meg pontokba szedve, hogy a rehabilitáció miket is takar, kik végezhetik és milyen elvárásaink lehetnek?
A folyamat:
- Elöszőr álltalában egy orvos ( belgyógyász, ideggyógyász, ortopédus stb) megállapítja különböző vizsgálatok álltal, hogy milyen rehabilitációs folyamatra lesz szükség, amelyhez megfelelő szakemerrel konzultál.
- Később a  rehabilitációs programot megbeszélik a "beteggel".
- A rehabilitáció folyamatában ellenőrzik, hogy hatékony-e az adott terápia.
- Az időszak végén tanáccsal látják el az adott személyt, hogy a további életvitelben milyen kezelések ismétlésére lehet szükség.
doctor.jpg
future-of-physical-therapy-profession-6-exciting-career-insights.jpg
tana_cs.jpeg
Kik végeznek rehabilitációs foglalkozásokat?
Gyógytornászok: Mozgásszervrendszerrel foglalkoznak, a páciens izomerejének visszaállítása a fő cél. Általános mobilizációval és aktivizációval segítik a rehabilitáció folyamatát. 
-Szomatopedagógusok: Mozgásképességekben akadályozottak mozgásterápiájával és pedagógiájával foglalkoznak.. 
- Konduktorok: Pető módszer, főképpen központi idegrendszeri sérüléssel élőkkel foglalkoznak.Komplex rehabilitációs kezelést adnak. Önellátásképesség és az újratanulás fontos szempont náluk. 
- Sportterapeuta: Gyógytestnevelés és pszichológia ágazatából is vegyítenek. Ebben a terápiában a teljesítmény növelése  fontos cél.
- Ergoterapeuta : A lehető legmagasabb szintű független élet elérése a cél. 
- Gyógypedagógus: Az öregedő társadalomban egyre nagyobb szükégünk lesz gyógypedagógusokra, hiszen a látás és hallássérüléssel egyszer mindenki szembesülni fog, valamint a különböző műtétek, vagy akár implantátumok behelyezése után ( hallószerv pótlás). A hallás és beszéd tanítás és gyakoroltatásához ezekre a szakemberekre van szükség. 
- Ápolók és gondozók: Rehabilitációs kezelés alatt előfordulhat, hogy ápolásra vagy gondozásra szorul az adott személy. Sebellátás, öltöztetés, mozgásbeli támogatás a célja.
Ide tartozik ugyanakkor a fizikális medicina is: pl: hidroterápia, (vagy a vízben tartott gyógytorna,) elektomágnes-hullámterápia, ultrahang terápia is. 
ergote.jpg
Ergoterápia
kond.jpg
Konduktív pedagógia
Milyen elvárások lehetnek?
Az teljesen normális, hogy mindenki egy rehabilitációs program után ugyan azt az aktív életet szeretné élni mint előtte. Ugyanakkor a folyamat alatt sokszor előtörnek olyan érzések a kliensek számára, hogy sosem fog már úgy mozogni mint előtte, ezért fontos a pszichés támogatás is megfelelő szakemberekkel ( pszichológus) Azt fontos leszögeznünk, hogy minnél hatékonyabb a rehabilitáció, annál gördülékenyebben térhet vissza az adott személy a "régi" életéhez. Azt ne felejtsük el, hogy az elöregedő társadalmunkban egyre több orvosi beavatkozás szükséges, amiben a rehabilitáció fokozza a hatékonyságot, ezért is fontos, hogy ezzel a területtel foglalkozzunk és megfelelő rehabilitációs eszközökkel és szakemberekket képezzük ki. 
rehab.jpg

Szomatopedagógia vagy Mozgásterapeuta?

Amikor elöszőr magyarázom valakinek, hogy az ELTE-n szomatopedagógiát tanulok, akkor általában nem nagyon szokta érteni és összeráncolt szemöldökkel megkérdezi:.-"Ezt a szakmát, hogyan kell elképzelni?"

Én se tudtam régebben, hogy ez a szó mit is takar, viszont mióta tanulom egyre jobban szerelmes vagyok a hivatásomba. :) 

Úgy döntöttem, hogy most egy rövidebb bejegyzésben megosztom veletek, hogy ez a szakma mit is takar, hátha érdekesnek találjátok. 
Az 1950-es években került előtérbe Magyarországon a mozgáskorlátozottak testi nevelése, valamint mozgásszervi rehabilitációjuk. A mozgásnevelésbe beletartozik a gyógytorna, adaptált testnevelés és a mindennapos tevékenységekre való nevelés. Fő cél, hogy a megváltozott tartási és mozgási funkciókat, illetve képességeket valamelyest javítsa, illetve szintentartsa az adott terápia.
A szomatopedagógia medicinális, pszichológiai és pedagógiai módszerek egyvelege, melyben a szomatopedagógus feladata:
- diagnosztika 
- állapotfelmérés 
- mozgássszervi orvosi diagozis és terápiás javaslat
diganostic.jpg
Megvizsgálja a:

 -mozgásszervek működését
- mozgási funkciókat
- funkcionális képességeket
- a közvetlen környezetet (a kliens körében) 
- tanulási képességeket
- kommunikációt
testele_s_test.jpg
test_green_room.JPG

Tulajdonképpen egy összetett, medicinális rendszerben dolgozik a szakember. Az egyén képességeit figyelembe véve hozza létre a leghatásosabb fejlesztő terápiát. Ha a terápia nem hoz megfelelő eredményt, akkor módosít rajta a terapeuta. Fejleszti a motoros képességeket és ezek a szakemberek sportági felkészítésre is alkalmassak . A mozgásnevelés valójában mint komplex gyógypedagógia és gyógyító nevelés jelenik meg ebben a szakmában. 

A szomatopedagógus ismeri a mozgásterápia:
 
 -menetét
- módszereit
- technikáit
- eszközeit
physiotherapy-page.jpg
physical_therapy_room.jpg
Alkalmazza a:
- gyógytornát
- masszázst
- hydroteráiát 
- korai komplex fejlesztő terápiákat
disabilities_phisio_jpg.jpg
A fizióterápia eszközeit is bevetve javít a kliens mozgásszerveinek működésén. Ezek mellett a testnevelés és sport mozgástananyagát is ismeri és adaptálja az adott személyre szabva. Életkornak megfelelően alakítja ki a terápiát ,valamint az önellátást is megtanítja és a gyógyászati rehabilitációs eszközöket is ismeri illetve segít a használatuk elsajátításában. 
A legfontosabb cél a mozgásnevelés és a rendszeres terápia kialakítása. A címben szerepel egy kérdés, hogy vajon a szomatopedagógus mozgásterapeuta, bizakodom abban, hogy a blogom vége felé erre a kérdésre könnyen tudunk válaszolni. A válasz egyszerű igen, hiszen olyan módszerekkel és strukturában dolgozik amellyel kifejezetten a mozgásterapeuták szoktak. 
Remélem segítettem abban, hogy mostmár több információval rendelkezzetek a szomatopedagógus szakma értelmezésében. 

A megosztás segítség a támogatás öröm, én mind kettőt köszönöm

A Tánc Mindenkié Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány folytatja gyűjtését. 

Legutoljára arról olvashattatok, hogy pom-pomokra gyűjtöttünk és meg is vettük őket. Nagyon hálásak vagyunk az adakozóknak. Hoztam is nektek egy videót ami jól látszik, mennyire élvezik a nagyik ezeket az eszközöket.

Most pedig lendülettel ismét folytatjuk a gyűjtést, jelenleg 100.000-ft-ra lenne szükségünk annak érdekében, hogy megtudjuk venni az eszközöket. Szükségünk lenne 15-darab soft ball labdára, 6 darab maracas-ra ( rumbatök) és 15 darab különböző erősségű gumiszallagokra, ezeket összeadtuk és megnéztük különböző oldalakon, sajnos 100.000 ft alatt nem jönne ki a kellékek ára.

maracas.jpg

soft_ball.jpggumiszalag.jpg

Szeretnénk olyan táncos fejlesztő órákat tartani a Down-Alapítványnál és több idősek otthonában, hogy professzionálisan megfelelő eszközökkel tudjuk fejleszteni a különböző nehézségekkel élő embereket. Ahogyan azt az alapítvány hírdetni szokta, a Tánc és a mozgás mindnekié és szeretnénk elterjeszteni azt a gondolatot, hogy az egészéghez minden embernek joga van kortól, nemtől és korlátozottságtól függetlenül. 

mil_1523_1.jpg

Ehhez szeretnénk kérni a támogatásotokat: Számlaszám: Magnet Közösségi Bank: 16200247-10005680

Nekünk pár száz ft is számít, ha anyagi forrásal nem tudod támogtani kérlek egy megosztással tedd. 

Köszönettel: Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány

 

 

 

Nem csak adni jó (második rész)

A legutolsó bejegyzésemből kiderült, hogy mire gyűjtött a Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány, valamint, hogy meghívást kaptunk egy rendezvényre a Kempinszki Hotel Blue Fox bárjába. Most erről fogok írni nektek, hogy milyen élményben volt részem.

mil_4303.jpg

Mi előbb érkeztünk meg a rendezvényre ,hogy berendezhessük marketing eszközeinkkel a termet. Ugyanis pár héttel ezelőtt a Reklámeszköz.hu felajánlott az alapítványunk számára ingyen egy roll up-ot, valamint kedvezményes áron egy pultot is.

38933051_2107356229295307_5865596716857688064_o.jpg

Ők is meghívást kaptak a rendezvényre és készítettünk közös képet a vezetőséggel. :) Fantasztikus érzés olyan embereket megismerni, akik hisznek bennünk és önzetlenül segítenek, mert úgy gondolják, hogy a társadalmi vállalkozások az emberiséget szeretnék megsegíteni. A hátrányosabb helyzetben lévőknek esélyt teremteni, hogy mindenki nagyobb egyenlőséggel indulhasson az életnek.

mil_4356.jpg

(Közös kép Laskay Évával aki-ügyvezetője a Marketingeszköz cégnek)

Szépen lassan elkezdtek megérkezni a vendégek és a bejáratnál borítékokat osztogattak a szervezők, ezeket mindenki magánál tartotta a rendezvény végéig. 

Az esemény este 6-kor kezdődött a bárban, a rendezvény apropója az volt, hogy Schmuck Andor és Tóth Ádám szerződést kötött és új rádióműsort indítottak. Mindannyiunk előtt aláírták a szerződésüket, majd meghívtak bennünket egy pohár pezsgőre. Vendégek közt feltűnt Fodor Zsóka, Csócsesz, és Komáromi Pisti.

mil_4361.jpg

A közös koccintás után Andor megkért mindenkit, hogy vegyék elő a borítékot, majd a következőt mondta:

-„Bizonyára érkezésükkor kaptak egy borítékot, legyenek szívesek és nyissák ki, mint láthatják üresek, tekintettel arra, hogy az alapítványt alig egy hónapja hívták életre, így a szervezet összes vagyonát láthatják a boríték belsejében. Most arra kérném Önöket, hogy támogassák meg annak érdekében, hogy megvehessék a pom-pomokat és táncterápiában részesülhessenek az idősek és fogyatékkal élők, hiszen fontos,hogy növeljük az emberek egészségtudatát, kortól ,nemtől, mozgás és értelmi korlátozottságtól függetlenül. Ha tehetik tegyenek a borítékba annyi összeget, amennyit feltudnak ajánlani” 

Közben elmesélte, hogy rólam és az alapítványról melyek a legfontosabb tudnivalók, ezeket azok ,akik rendszeresen olvassák a blogomat , pontosan tudják. ( Hogy külföldön elvégeztem egy táncterapeuta képzést, hogy ennek a képzésnek a honosításával foglalkozom, hogy jelenleg az ELTE-Bárczi Gusztáv egyetemén mozgásterapeutának tanulok, hogy több szervezetnél tanítok és hírdetem, hogy a mozgás és a tánc mindenkié, valamint, hogy számomra se volt könnyű, hiszen többszörös diszes vagyok, vagyis nehezen tudok, helyesen írni, olvasni és számoln, mégis elvégeztem már egy főiskolai képzést 2015-ben a Wesley Jánis Főiskolán)

Nagyon köszönöm és hálás vagyok, hogy az első nagyobb szabású rendezvényünk az alapítvánnyal sikerrel zárult. A következő héten nagy izgalommal elmentem egy nagyival (aki nem szerette volna vállalni az arcát, ) és kipróbáltuk a boltban, hogy melyiket tudja a legkönnyebben megfogni és mozgatni. A felajánlott összegekből meg tudtuk venni a pom-pomokat és már meg is tartottam az első olyan órámat, ahol pom-pomokkal táncoltunk.:) 

39121313_2110555952308668_6687909192549793792_n.jpg

Szerintem a képek és a videó magukért beszélnek.

Szeretnék köszönetet mondani a résztvevőknek és adakozóknak:

dr Bertóti Andrea és dr Snóbli József
Feliczi Katalin és Feliczi Krisztián
dr Szűcs Zsuzsa
Varga-Metzger Melinda
Andrejszky Tibor
Csocsesz
dr Komáromi István
Koré Károly
Kovács Beáta
Radu Molar
Tóth Ádám
Tóth Sándor
Vigh Sándor

Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány 

 

 

Nem csak adni jó (első rész):

Ebben a bejegyzésben egy hatalmas hírt szeretnék megosztani veletek. Ugyanis ismét pörögtek az események. Mielőtt előre szaladnánk a történetben az előzményekről is beszámolok.

Korábbi bejegyzéseimben olvashattátok, hogy megalapítottuk: A tánc mindenkié Magyar Táncrehabilitációs Alapítványt, annak érdekében, hogy minél több egészségfejlesztésben legyen része az időseknek és a fogyatékkal élőknek. Több szervezettel dolgozom együtt ilyen például az Olajág Otthonok, Telkiben a Hold Otthon, Pátyon a Levendula Ház, Down-Alapítvány egyik lakóotthona, Tisztelet Társaság, és vidékre is járok Győrújbarátra az Egy a Világunk Alapítványhoz.

34368479_1993028347394763_2445464845454147584_o_1.jpg

Az egész történt oda vezethető vissza, hogy a Tisztelet Társaságnál a nagyis csoportommal arról beszélgettünk milyen izgalmas lenne, ha fellépnénk egy rendezvényen és megmutatnák, hogy az idősebb generáció is szeret mozogni és igényük is van rá. Nagyon lelkesek lettek és egyből beindult a fantáziánk. Mondtam nekik, hogy én el tudnám képzelni az egyik székes kis koreográfiánkat színes izgalmas pom-pomokkal. Ekkor nagyon megörültek és mondták, hogy ez nagyon jó ötlet, mert már biztonságosan tudják kivitelezni azt a mozgás sort melyet  öt hónapja gyakorlunk. Körbe néztem az interneten és rá kellett eszméljek, hogy ehhez bizony legalább 50-60 ezer ft-ra lenne szükségem, ha 20 darab pom-pomot vásárolnék a nagyik számára. Nagyon fiatal még az alapítványom, amit ezért hoztunk létre, hogy biztosíthassak a célcsoportjaim számára lehetőséget, hogy egészségmegőrzésben legyen részük, tehát ha törik, ha szakad, akkor is összeszedem számunkra a 20 darab pom -pom árát.

38235195_2086127624751501_9109406243591553024_o.jpgGyűjteni kezdtem, és kiposztoltam facebookra, instára és mindenhova, ahol az alapítványom jelen van, hogy gyűjtést szervezek. 

38744666_2099673800063550_1509174606424965120_o.jpg

Majd megjelent az első adakozó a számlámon.:)  Nagyon boldog lettem és az első kétezer forint hihetetlenül sok energiát és boldogságot nyújtott, hogy sikerülni fog a kitűzött célunk. Igazán hálás vagyok a mai napig a legelső adományozónak. Köszönöm Boskovits Évának és édesanyjának. 

Aztán egyszer csak kaptam egy meghívót Schmuck Andortól melyben ez állt:

„Tisztelettel meghívlak 2018. augusztus 9-én, csütörtökön délután 6-kor a Kempinszki Hotel Blue Fox (Budapest Erzsébet tér 7.) bárjába egy koccintásra, abból az alkalomból, hogy a Budapest egész területén fogható Broadway Fm 87.6 Rádió tulajdonosa Tóth Ádám szerződést köt velem. Augusztus 13-tól minden héten hétfőn, szerdán és pénteken este 7-től indul új műsorom: A nemcsak a húszéveseké a világ címmel! Szórakoztató, program ajánló eseménybemutató, érdekvédelmi élő adás sok információval az idősebb generációknak!”A műsorvezetésért kapott tiszteletdíjamat a Tóth Sára alapítványának ajánlom fel .”

Ekkor nagyon meglepődtem ugyanakkor, ahogyan az lenni szokott nálam ugráltam otthon a boldogságtól. Nem gondoltam volna, hogy ilyen megtiszteltetésben lesz részem. Szerintem igazán nemes és szép gesztus ez bármely embertársamtól, hogy így szeretne segíteni az idősebb generáció TáchRehabilitációját.

A következő bogbejegyzésemből megtudhatod, hogy milyen élményben volt még részem a gyűjtés és a rendezvény kapcsán.

A Magyar TáncRehabilitációs alapítványt a Magnet Bank: 16200247-10005680 számlájára való bármely kis összegű támogatással megteheted.

Mozgásunk fejlődése

A következő blogbejegyzésem kapcsolódni fog a mozgáshoz és az egészség témájához, csak egy kicsit máshonnan közelít majd.

move.pngHa arra gondolunk, hogy mozgás, sok minden eszünkbe juthat pl: egy intenzív fitness óra, de gondolhatunk a fizikára is és Newton első törvényére, mely szerint az álló testek nyugalomba maradnak, addig a pillanatig amíg behatás nem éri őket. Én viszont most arra gondolok, hogy ahhoz, hogy egy aerobik órát végig tudjunk helyesen csinálni már gyerekkorunkban is bizonyos mozgásokra szükségünk van annak érdekében, hogy megfelelően fejlődhessen a testünk. Nagyon érdekes kérdés szerintem, hogy mi szükséges ahhoz, hogy felálljon a gyermek és járni tudjon.

newton.jpg

Összeszedtem nektek pár gondolatot arról, melyek azok a mozgások, amikre mindenképpen szükségünk van, hogy a későbbiekben ne térjünk el a “normál” fejlődéstől. Ha jól megfigyelünk egy gyermeket, akkor elöszőr a hátán csak rugkapálni fog ,erre is szükség van hogy a szervezete felkészüljön a későbbi helyváltoztatásra. Ezután a fejlődés menetében az oldalrafordulás szokott következni, aztán hasra, majd a hátraforulás. Csak ezek után képes egy gyermek a helyzetváltoztatásra gurulással, kúszással és mászással. Az előbb említett mozgások közül, ha valamelyik kimarad, sajnos azokat csak előírt mozgásos gyakorlatokkal és szakember segítsége álltal lehet fejleszteni. Ezután a felülés, felállás, kapaszkodva járás törétnik. 

505x273x177134655_wide_jpg_pagespeed_ic_pkmaxktvmr.jpg

Az újjszülöttek rövid ideig nézik a mozgó tárgyakat, illetve eleinte nem mindig tudják megfogni azokat. Későbbiekben pedig amit elér azt egyből a szájába veszi, tapogatja és forgatja. Az első félév végére már biztosan tud manipulálni a kezével. (fogni, tapintani, kezét használni)                                                             

Ha akadálytalan a fejlődés menete és az idegrendszeri érése is megfelelő, akkor sok sok gyakorlás által egyszer csak eljutnak a gyerekek a felegyenesedett tartásig. Ekkor megindulnak az első önálló lépések is.

central-nervous-system.png

Nah. de nézzük sorra, hónapokra lebontva: 

Újszülött: A nyaki izmai még gyengék, ezért a fejét még alá kell támasztani, mikor karjainkba tartjuk. A fogó reflexek miatt, ha tenyerébe helyezünk valamit azonnal rámarkol. Kezét legtöbször ökölbe szorítja, karjait pedig behajíltva tartja. 

2. Hónap: Karjai, lábai már lazulnak, fejét forgatja. Jellemzően "vívóállásba" helyezkedik :( vagyis háton fekve fejét oldalra fordítja, arra amerre az egyik karját picit nyújtja a másik pedig közelebb  van a testéhez és hajlítja a könyökét. Karjaival lábaival sokat mozog, de összerendezetlenül. Csökken az ökölbe szorított kéz tartás is. Még véletlenül fog meg dolgokat, nem akaratlagosak a mozgásai. 

vi_vo.jpeg

3. Hónap: Azokért a tárgyakért nyúl aminek esélye van az elérésére, viszont még pontatnaul méri fel a távolságokat. Egyre érdeklődőbb a körülötte lévő világra. Fejét már stabilan tudja tartani magától. Ébrenlét ideje alatt aktívan mozgatja a karjait és lábait. Újjait nyitja csukja már, viszont a fogás soskzor még teli tenyeres. Örömében karjaival sokszor "repdes". Kimutatták amerikai tudósok, hogy ebben a korban, ha sokat foghat a gyerek (különböző tárgyakat) annál jobban fejlődnek az agyi központjai és annál ügyesebben fog  és markol majd a későbbiekben.

4.-6 hónap között : Hasra fordul, tenyerén támaszkodnik és a fejét emeli, majd hason fekvésből hátra is elkezd gurulni. ( álltalában egy érdekes tárgy miatt) 5 hónapos korára pontosan nyúl a tárgyakért, megtalálja a lábfejét is és hosszasan játszik vele. Tárgyakat rázza, ütögeti és a kezébe kerülő tárgyakat a szájába veszi. Finommotoros készségek fejlődése nagyon fontos, hiszen összhangban áll az intellektuális fejlődéssel. ( De mit is jelentenek a finommotoros mozgások: olyan mozgásformák, amik kis erőfeszítést igényelnek, szűk határok között mennek végbe, viszont nagyfokú pontosságot és gyorsaságot követelnek. Kéz és szem koordináció, valamint az újjakal végzett apró mozdulatok is.)

7-10 hónap között:  Négykézlábra helyezkedik, ebben a pozicióban előre hátra hintázik ezzel, a kezeit, gerincét és lábait erősíti,hogy innen 8 hónapos korára kúszni kezdjen. Ebben az időszakban önállóan fel tud ülni.

leto_lte_s_2.jpeg

 

10-12 hónap között : A négykézláb helyzetből térdre, majd állásba húzza magát. Kezdetben erősen kapaszkodva behajíitott térdekkel, gyakran lábujjaival is kapaszkodva áll. Ekkor elindul az oldalirányú mozgásokkal való probálkozás is. Ezután következik az első önálló lépés, ehhez megfelelő izomerő szükséges és az agynak megfelelő területeinek össze kell hangolódnia. Idővel megtanul lábujjhegyre görditve lépni.

1-éves: Már csippentve is képes fogni, szeret pakolni és tárgyakat egymásra rakni, képes sorba rendezni és ki be rámolni. A logikai gondolkodó kézsége sokat fejlődik, valamint a képzelőereje. Mindent felszed és érdeklődő. 

2-éves: Egy két éves gyerek már fut, székre mászik, lépcsőn mellélépve jár és labdát rug. Két és fél évesen pedig már pároslábbal ugrik. Ebben a korban rajzolni kezdenek, leginkább csak firkálni. 

running-baby.jpg

3.-éves: Háromévesen már háromkerekű biciglit hajt, lépcsőn váltott lábbal közlekedik. Már meg is nevezik a rajzaikat.

4-éves: Képes egy  lábon ugrálni, labdát felső dobással dob. 

5 -éves: Öt évesen pedig már meg sem állítható, szereti a sebességet, rohangál, ugrál, mászik, élvezi a gyermek létet.

4-5 éves korában már könnyedén végigcsinál egy rövidebb mozgásos foglalkozást, ezért hasznos ilyenkor már karatéra, táncra, vinni a gyerekeket.

Ha mégtöbbet szeretnél megtudni a mozgásfejlődésről, akkor ajánlom figyelmedbe a: A Koragyermekkori fejlődés természete-fejlődési lépések és kihívások című könyvet. (Biztos kezdet) Nekem is ez segített több vizsgámnál is az egyetemen, fantasztikus magyar szakemberek alkották meg.:) 

Forrás: A Koragyermekkori fejlődés természetes-fejlődési lépések és kihívások. Biztos kezdet. 

aerobics-for-kids.jpg

 

A betegségem figyelmeztető jelzés volt: mozdulni kell!

Jelenlegi bejegyzésemben interjút készítettem, Zsófi nénivel akitől megtudhatjuk, hogy mit gondol a széktáncról, melyet több mint fél éve űz, annak érdekében, hogy fitten és egészségesen tartsa önmagát 60-felett is. Természetesen ahogyan szoktam most is tegező viszonyba írtam meg a blogot, mivel a Nagyijaimmal mi   családias hangulatban tartjuk az órákat. Ha te kedves olvasó nem vagy érintett a témában, akkor kérlek küldd tovább és mutasd meg annak akinek esetleg ez érdekes lehet. 

1, Hol hallottál arról, hogy van ilyen foglalkozás, mint a széktánc?

A tisztelet társaság tagjaként értesültem róla, hogy Schmuck Andor indított egy-egy hónapos ingyenes tanfolyamot, ahol kipróbálhattuk ezt a módszert. Kaptunk egy kör e-mailt mi idősek, illetve az előadásokon is mondták, hogy jövő héttől lesz széktorna és ki lehetett próbálni a foglalkozást. Tóth Sára edző és táncterapeuta tartotta és tartja a mai napig ezeket az órákat. Februárban indították az első csoportot majd később kiderült, hogy igény van rá és kialakult egy rendszeres csapat. Azt fontos tudni, hogy a társaság amely a szépkorúak érdekeit képviseli központi kérdés  számukra az idősebbek egészsége. Ezért támogatták meg ezt a lehetőséget, hogy minden héten legyenek mozgásos órák számunkra.

images_2.jpg

2, Mi volt az első gondolatod, mikor meghallottad, hogy lesz ilyen a Társaságnál?

Nekem az volt az első gondolatom, hogy mivel széken ülve csináljuk a gyakorlatok nagy részét, ezért reméltem, hogy nem megerőltető. A velünk egykorúaknak, vagyis a szép korúaknak általában mindig van valamilyen egészségügyi problémájuk, akkor is ha nem mondják. Úgy gondoltam, hogy nekem ezek a foglalkozások pontosan megfelelnek arra, hogy mozogjak. Igénye mindenkinek van erre szerintem, nekem is volt. Egymagában otthon senki se szeret tornázni, közösségbe sokkal jobb és intenzívebben csinálja az ember. Be is jött a számításom, mert nekem ez megfelel, igazából ezt  terjeszteni kellene. Fontos, hogy hetente egyszer mindenkinek életébe beleférjen, a mozgás. 

3, Neked mi volt az a pont amikor azt mondtad, hogy el kell járnod mozogni?

Engem a betegségem szembesített azzal, hogy mozogni kéne, daganatos betegséggel küzdöttem és meghíztam. Az orvosom is ajánlotta, hogy sétáljak és mozogjak. Nem tudtam, hogy hová menjek, milyen órára. Vannak az aerobikok, azt is kipróbáltam, de nekem az nagyon durva volt, nem bírtam. Az edző kiabált velem, azt hitte lusta vagyok, pedig nem, csak azok a gyakorlatok nem nekem lettek kitalálva. Reméltem, hogy a széktorna meg fog felelni és megfelelt. A gerincemmel is gondok vannak, (gerincsérvem van) így sok mindent nem csinálhatok és nem ugrálhatok össze vissza. A joga nem rossz, de azt se éreztem a magaménak.  Itt nem kiabál az edző és nem erőltet rám gyakorlatokat. Nekem nagy a lépem meg a májam, ha lehajolok, akkor van, hogy begörcsöl, így tényleg nem csinálhatok durva mozgásokat. Nekem ez a torna, amit itt tartanak pontosan megfelel. Soha nem mentem még innen haza úgy, hogy :-„Úristen meghalok, annyira lefáradtam.” vagy, hogy fáj a gerincem.” Pedig szokott néha, de itt soha.  

giphy.gif_400x225

Mit gondolsz van az órának hatása?

Igen van, frissebbnek érzem magam az óra hatására. Van, hogy úgy jövök ide reggel, hogy meleg van és lóg a nyelvem,de az óra végére felfrissülök. Minden kedden járok a csoportba és szerda reggel másképp kelek, ezt határozottan érzem. Nem könnyű kifejezni és elmagyarázni. :) Ezt mindenkinek ki kell próbálnia egyszer, hogy átérezze miről is beszélek.

Miért tartod hasznosnak ezt az órát?

Az első és legfontosabb, hogy itt nem erőltetnek ránk semmit, addig csináljuk a gyakorlatot amíg bírjuk és nem kell fájdalmat átélnem. Jó a hangulat, közösségben vagyunk, és a zene szerintem mindenkié. A zenés torna az jó életérzést ad, én ezt érzem. Olyan érzésem van mintha lebegnék, a tánc és a zene minden emberben benne van, egy ilyen óra alatt megtapasztalhatja mindenki, hogy képes bizonyos mozdulatokat megcsinálni.

chairexercises1200x630_1.jpg

 Melyik a kedvenc gyakorlatod?

Ez egy könnyű kérdés volt, egyértelmű rá a válaszom. A helyes ülés gyakorlata. Mindig gyakorolom, akkor is mikor nem vagyok az órán, otthon is figyelek és a közlekedési eszközökön, hogy ne legyek görnyedt és ne toljam össze a csigolyáimat. Nagyon helyes, hogy ezeket megtanuljuk, ez minden testrészemnek jó, a gerincemnek is. Ehhez el kellett jönnöm ide, persze tudja mindenki, hogyan kellene helyesen ülni, mégse tesszük meg. Így mindig eszembe jut, mert itt megtanultam. 

Úgy vettem ki a szavaidból, hogy ez lelkileg is segít vagy inkább csak a testnek jó?

Boldogabbnak érzem magam, illetve megtapasztalom azt hogy képes vagyok valamire és emiatt büszke vagyok. Örömmel várom a keddi napokat, hogy eljöhessek az órára. Bebizonyítom magamnak, hogy meg tudok valamit csinálni. Arról nem is beszélve, hogy családias hangulatban telik az idő.

Az edző aki tartja ezeket az órákat ő mit tud, ami miatt több mint fél éve ide jársz következetesen és nem hagyod abba?

 Mindent elmagyaráz, hogy melyik izmot dolgoztatjuk, milyen gyakorlattal. Megértem a gyakorlatot, hogyan kell úgy kivitelezni,hogy  pontosan és szépen csináljam. Személyre szabottak az órák, de közben a csoportra is figyel. Ellenőriz minket, akár többször is, hogy ne csináljuk rosszul a gyakorlatot. Ezt szupernek tartom. Szerintem nagyon jó a módszere.

Tudod az orvosok azt szokták javasolni, hogy sétáljunk sokat mi idősek, de ez mégsem ugyanaz. Ez nem csak séta, ez közösségi élmény, ez átmozgat teljesen, és heti egyszer más mozgásformát végzek nem csak sétálok. Itt motiválódok.  Nekem például fontos a mozgás, de régebben nem találtam semmi olyant, ami számomra megfelelő lett volna.

34644294_1993028350728096_3897746025858727936_o.jpg

Tapasztaltál bármilyen változást az órák hatására?

Az egyensúlyérzékem fejlődött határozottan, régen csak ülve tudtam felvenni a nadrágomat, most már állva is feltudom venni, vagy akár egy lábbal, azt még nem mindig, de van, hogy sikerül. Régebben ez abszolúte nem ment én emiatt nagyon hálás vagyok. Azt vettem észre magamon, hogy az első hónapokban sokkal nehezebb volt megjegyezni a gyakorlat sorokat, jelenleg már otthon is tudok gyakorolni mert emlékszem a mozdulatsorokra. Arról nem is beszélve, hogy elegendő egy szék a gyakorlatok elvégzéséhez. Messziről járok be, pedig ahol lakom ott is van idős torna, de mégis reggel felkelek korán és bejövök ide az 5.kerületbe. Mikor eljöttem először az órára, utána már meg se akartam azt nézni. :)) Én csak ajánlani tudom mindenkinek, aki otthon ül és nem nagyon mozog, mert ez pontosan az a mozgásforma ami az időseknek megfelel.

 

 

 

 

 

Hosszas várakozás után végre sikerült…

Évekbe telt, de elindultam azon az úton, amire mindig is vágytam. Nagyon boldog vagyok. Azt már az előző posztokban is megosztottam veletek, hogy lassan 5-éve, hogy mozgássérültekkel, értelmi fogyatékosokkal és idősekkel foglalkozom. Mint mindenki, én is step-by step kezdtem el és úgy érzem, még mindig nem tartok ott, ahol lenni szeretnék. Talán csak most jön a neheze. Számomra nem volt annyira idegen ez a terület, hiszen a családomban is van olyan, aki kerekes székes, majd később az iskolában sem volt félelmem azzal kapcsolatban, hogy mitévő legyek az autista vagy éppen mozgássérült osztálytársammal.

 

De visszatérve a cikk címére, hosszas várakozás után eljutottam odáig, hogy meglapítottam és be is jegyezték az alapítványomat „A Tánc Mindenkié, Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány” néven. Akik követnek Facebook-on, ők tudhatják mennyi munkám, időm és energiám van abban, hogy eljutottam az alapítvány létrehozásáig. Célom, hogy rekreációs és egészségmegőrző komplex szolgáltatásokat biztosítsak sérültek és idősek számára. (Gondolok itt most masszázsra, táncra, közösségi élményekre, stb.) Szeretném, hogy az egészségkultúra megváltozzon és a betegségmegelőzésre valamint a rehabilitációs, illetve művészeti eljárások együttes alkalmazása is előtérbe kerüljön. Remélhetőleg sok emberhez eljut az a gondolat, hogy az  idősekkel és a sérültekkel foglalkoznunk kell és nem hagyhatjuk őket magukra.

ngo.jpg

Sajnos az életünk folyamán mindannyian kerületünk olyan helyzetbe egy baleset vagy a nem túl egészséges életmódunk által, hogy sérültekké válunk.  Az öregedés, pedig ha jól tudom elkerülhetetlen. :) Így fontosnak tartom azt a perspektívát, hogy szembenézünk a ténnyel, miszerint  bizonyos csoportok megsegítése csak közös erővel történhet. :) Biztos neked is van nagymamád, anyukád, aki már nem fiatal, vagy aki mozgássérült. Kérdezd meg tőle, hogy milyen egyszerű és olcsó megoldást ismer annak érdekében, hogy egészségesen teljes életet tudjon élni?36954534_2051008914930039_7718790266592690176_o.jpg

Ha kaptatok, válaszokat nyugodtan kommentteljétek. :) Ha nem, akkor megérthetitek, hogy miért alapítottam meg a „A Tánc Mindenkié, Magyar Táncrehabilitációs Alapítványt”.

 

Hosszas várakozás után végre sikerült…

Évekbe telt, de elindultam azon az úton, amire mindig is vágytam. Nagyon boldog vagyok. Azt már az előző posztokban is megosztottam veletek, hogy lassan 5-éve, hogy mozgássérültekkel, értelmi fogyatékosokkal és idősekkel foglalkozom. Mint mindenki, én is step-by step kezdtem el és úgy érzem, még mindig nem tartok ott, ahol lenni szeretnék. Talán csak most jön a neheze. Számomra nem volt annyira idegen ez a terület, hiszen a családomban is van olyan, aki kerekes székes, majd később az iskolában sem volt félelmem azzal kapcsolatban, hogy mitévő legyek az autista vagy éppen mozgássérült osztálytársammal.

waitinginhope_logo_f_web.png

De visszatérve a cikk címére, hosszas várakozás után eljutottam odáig, hogy meglapítottam és be is jegyezték az alapítványomat „A Tánc Mindenkié, Magyar TáncRehabilitációs Alapítvány” néven. Akik követnek Facebook-on, ők tudhatják mennyi munkám, időm és energiám van abban, hogy eljutottam az alapítvány létrehozásáig. Célom, hogy rekreációs és egészségmegőrző komplex szolgáltatásokat biztosítsak sérültek és idősek számára. (Gondolok itt most masszázsra, táncra, közösségi élményekre, stb.) Szeretném, hogy az egészségkultúra megváltozzon és a betegségmegelőzésre valamint a rehabilitációs, illetve művészeti eljárások együttes alkalmazása is előtérbe kerüljön. Remélhetőleg sok emberhez eljut az a gondolat, hogy az  idősekkel és a sérültekkel foglalkoznunk kell és nem hagyhatjuk őket magukra.

ngo.jpg

Sajnos az életünk folyamán mindannyian kerületünk olyan helyzetbe egy baleset vagy a nem túl egészséges életmódunk által, hogy sérültekké válunk.  Az öregedés, pedig ha jól tudom elkerülhetetlen. :)) Így fontosnak tartom azt a perspektívát, hogy szembenézünk a ténnyel, miszerint  bizonyos csoportok megsegítése csak közös erővel történhet. :)) Biztos neked is van nagymamád, anyukád, aki már nem fiatal, vagy aki mozgássérült. Kérdezd meg tőle, hogy milyen egyszerű és olcsó megoldást ismer annak érdekében, hogy egészségesen teljes életet tudjon élni?36954534_2051008914930039_7718790266592690176_o.jpgHa kaptatok, válaszokat nyugodtan kommenteljétek. :)) Ha nem, akkor megérthetitek, hogy miért alapítottam meg a „A Tánc Mindenkié, Magyar Táncrehabilitációs Alapítványt”.