Szeretném folytatni az előző bejegyzésemet, illetve betartani az ígéretemet, hogy beszámolok majd hosszasabban is a különböző média megjelenésekről. Az előző posztban az Én vagyok itt című műsorról írtam, ebben pedig az Életkerékről fogok. 

Mit is írhatnék elöljáróban a műsorról?... Talán azt, ami megtalálható az interneten is, hogy az adás célja, bebizonyítani, hogy nincs létjogosultsága a megkülönböztetésnek és a rossz beidegződéseknek. 

( Kép forrása: internet)

Én pedig azt gondolom, hogy ennél sokkal többről szólt a forgatás. Megpróbálok vissza kanyarodni arra a bizonyos napra, amikor felkért engem Papp Róbert szerkesztő riporter, hogy forgassunk együtt. Az egész egy ártatlan facebook bejegyzéssel kezdődött, ugyanis egy nagyon kedves barátnőm, Eta kiírta a nevetem egy nyílt poszthoz, ahol olyan embereket sorolt fel, akik szerinte nagyon sokat tesznek  az emberiségért. Ezt pedig figyelemmel kísérte a szerkesztő riporter Róbert és így szépen rám is írt, kíváncsi volt mivel is foglalkozom. Megmutattam neki pár videót, képeket, a blogomat, like-olos oldalamat.          Pár nap elteltével felhívott és azt mondta, hogy szerinte fantasztikus a munkám és ezt látnia kell mindenkinek, ebben pedig szívesen a segítségemre lenne, hiszen ő ezzel foglalkozik. A Duna Tv és a Duna World közös produkciója az a műsor, amiben ő szerkesztő riporter, Medgyesi Gabriella pedig a főszerkesztő.  Elmagyarázta nekem, hogyha elfogadom ezt a lehetőséget, akkor mi fog történni. Nagyon megörültem ennek a felkérésnek és szerintem a 120/80 vérnyomásom hirtelen lehetett vagy 150. :) annyira izgatott lettem. 

(Kép: saját forrás)

• Tehát hatan megyünk ki a helyszínre mondta Robi, ebben van 2 szerkesztő riporter, 2 operatőr egy hangmérnök és egy fotós. Ki kellene választanunk egy napot amikor hozzávetőlegesen 8 órát forgatnánk együtt, illetve, akkor lenne a legcélszerűbb, amikor az óráid vannak, hiszen ez lenne a cél megmutatni, mivel is foglalkozol, hogy a nézők számára érthető legyen a TáncRehabilitációs módszer. Találjunk ki 3 helyszínt, amire azt mondod, hogy hozzád közel áll, illetve ha meghívnál még egy embert a műsorba, aki relevánsan kapcsolódik a témához, vagy számodra fontos az tökéletes lenne. A legoptimálisabb az lenne számunkra, ha mindezt még a jövő héten leforgathatnánk.
• Nah, ekkor picit már összeszorult a gyomrom és nem voltam biztos abban, hogy szeretném ezt így bevállalni. Sokkolónak éreztem, ezt az egy perces monológot…hogy hogyan is képzeljem el azt a bizonyos napot. Két három kamera, profi operatőrök, fotós, szerkesztő….a fél tv kijön egy helyszínre…és felvesszük amiket mondok?!… Nem tudom…úgy érzem nem a kenyerem a beszéd,…hiszen táncoltam világ életemben és a tánc a metakommunikáció számomra sokkal fontosabb….ami szerintem teljesen érthető. Néhányan ezért nem értik, miért is vagyok képes hamar asszimilálódni és olykor beszélgetések alatt a metakommunikációmmal is alátámasztom az adott mondandómat, pl: én gyakran megérintem a másikat.   Ezt sokan félre szokták érteni és úgy értelmezik, hogy túl közvetlen  vagyok pedig aki ismer az tudja jól, hogy én  így érzem komfortosan, hogy amikor beszélek mellé egy egy kisebb mozdulatot is teszek a másik embertársam felé… 

 Ez a munkámból is adódik, sok olyan visszajelzést kaptam már szülőktől és sérült emberektől, hogy az orvos vagy egy adott szakmabeli picit durvábban fogja meg őket, értik, hogy bizonyos helyzetekben nem megengedhető a (finomabb érintés,) de a lelkükön viszont egy örök lenyomat marad.

Vissza térve a forgatásra kértem egy napot Robitól, hogy átgondoljam, be tudom-e ezt vállalni… sokat gondolkoztam azon, hogy ilyenkor vajon hatalmas szavakat kellene mondanom előre begyakorolni vagy az a hitelesebb, ha magamat adom és érzésből beszélek.

Végig gondoltam, még éjjel sem tudtam aludni, majd másnap felhívtam és igent mondtam.  Robi csak ennyit mondott :-„ A legtöbb ember örül a forgatásnak és nem kérnek időt, de nagyon szuper, hogy elfogadtad.” -"Én erre azt válaszoltam, hogy igen, ezt gondolom, de én nem is vagyok átlagos és a munkám se az."

Leszerveztük, hogy a csütörtöki órámra bejöhessen a stáb forgatni és csütörtökön indult is az ACTION.

( Kép forrása: saját)

A forgatást a Bárczi Gusztáv Egyetemen kezdtük, ott főképpen arról meséltem, hogy azért nekem se könnyű az életem és sokat küzdök  hogy a felsőoktatásban megálljam a helyemet. Az egyetem fontos része az életemnek, időm nagy részét mégis csak itt töltöm, illetve szerintem sokat fogok meríteni az itt tanult anyagokból második szakdolgozatom megírásához. Aztán átmentünk a Nem Adom Fel Bárba, ott megebédeltünk, sütiztünk (a kihagyhatatlan répa torta) és beszélgettünk. Azért választottam ezt a helyet, mert jó emlékeim fűződnek ehhez az épülethez itt tartottam életem első motivációs előadásomat. Illetve ebben a légkörben érzem magamat igazán otthon, ahol teljesen természetes azt amit a társadalom „másságnak nevez”. Rozbora András is eljött a forgatásra aki tudjátok egy nagyon kedves barátom.       Úgy érzem mindig rengeteget tanulok tőle, olyan szép összeszedett gondolatai vannak.Nagyon tetszett amikor azt mondta, hogy- „ az ember úgy érzi, hogy elfelejti, hogy sérült egy táncórán és szerintem ez a lényege a táncnak és a sérültek világának”. Végül pedig elmentünk a Down Alapítvány lakóotthonában, a srácok nagyon örültek annak, hogy szerepelhetnek és persze az órának is. :) Kissé szűkös volt a hely ennyi ember számára, de ahogy mondani szokták:

 Sok jó ember kis helyen is elfér

 

Így nem volt gond. ( Elhoztam neked az elkészült műsort, hátha közelebbi képet kaptok a hivatásomról:)

A videóban még András bácsi is megszólal és elmondja, hogy miért jár a táncóráinkra. Robi nagyon kedves volt beállt a srácok közé és kipróbálta az órát, egyből elfogadták és mikor az órának ahhoz a szakaszához érkeztünk, hogy kört kellett alkotnunk és megfogni egymás kezét, nem volt kérdés, hogy megfogjuk –e Robi kezét. :)  Ennek fölöttébb örültem, hogy az idegen emberekkel ilyen hamar és könnyen kontaktáltak. Ez azért nagy szó, mert én emlékszem amikor egy évvel ezelőtt, az óráimra még kételkedve és félénken jöttek el. Valószínűleg közöttünk már kialakult a bizalom és azt gondolták, hogy a stáb nem lesz olyan riasztó. :) Megígértem nekik, hogy jó emberekkel leszünk körbe véve. :) 

(Kép:saját forrás)

Visszatérve a forgatásra, ha jól emlékszem reggel 10 kor kezdtünk és délután 5 kor fejeztük be…                  Nagyon lefáradtam a végére, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nap teljesen le tudja szívni az embert.  A stábbal még közös képeket is csináltunk. :) Szuper volt a hangulat, sokat viccelődtek és látszott rajtuk, hogy régóta dolgoznak együtt, egy összeszokott csapattal volt dolgom. Pontosan tudták kinek mi a feladata. Az ebéd alatt, jó volt hallani, hogy már azon agyaltak, hogy a következő műsorban kit hívnak meg és, hogy mikor fognak ismét találkozni. Két hét telt el a forgatás után, hogy leadják a tv-ben hiszen ezt a rengeteg anyagot még össze is kellett vágniuk. Azt gondolom, hogy egytől egyig sokat dolgozott vele a csapat mind a vágó mind a szerkesztők, a hangmérnökök stb. Valahogy azt éreztem, hogy tényleg nyitottak, elfogadóak és azért csinálják ezt a műsort, mert hisznek abban, hogy milyen jó a másság mert változatosságban színes a világ. Köszönöm neked Eta nélküled nem lett volna se életkerék se Én vagyok itt műsor megejelenés.                                                

(Képek:saját forrás)

Záró gondolatnak pedig az jutott eszembe, hogy igen is van helye egy ilyen foglalkozásnak is a világban,hiszem, hogy a diverzitástól lesz még érdekesebb és izgalmasabb egy ország.                                

-„Mert a tánc mindenkié„