"Mert a tánc mindenkié"...

Tóth Sára-TáncRehabilitáció

Zero Projekt Konferencia az ENSZ-épületében, Bécsben

2019. március 18. - TáncRehabilitáció

Ebben a bejegyzésben szeretném veletek megosztani, hogy pontosan milyen nemzetközi konferencián vettem részt pár hete, illetve, hogy miket tanulhattam az ENSZ által a fogyatékos üggyel kapcsolatban. De kezdjük az elején.

 Hogyan jutottam ki a konferenciára? Biztos ez benned is felmerül, -"hogy de jó ismét valami izgalmas nemzetközi összeülés, de hogy a csudába lehet egy ilyen eseményen résztvenni?"

 Nos, nekem is egy kapcsolat segített, az amerikai tanárom, akitől megtanulhattam az integratív táncterpeutai csoda alapjait. Szóval vele beszélgettem egyik este facebookon, amikor írta, hogy reméli találkozunk a konferencián. Ekkor egyből visszakérdeztem, hogy mire gondol milyen konferenciára, majd leírta a nevét és weboldalát az eseménynek. Nagyon megörültem, jól esett hogy megosztotta velem, illetve jelezte, hogy szívesen találkozna velem a rendezvényen. Szerettte volna tudni, hogy hol tart Magyarországon az integratív táncterápia terjesztése. Másnap felhívtam telefonon a szervezőket, majd hosszas e-mail váltás után sikerült meghívót kapnom, hiszen sajnos már lejárt a regisztrációs hét. Fantasztikusnak tartom, hogy ennyire nyitottak és figyelmesek voltak az osztrák szervezők. A lekésett regisztráció ellenére rákerültem a listára és megvolt a biztos helyem Bécsben. Azthiszem nagyon sokkal tartozom Alitonak köszönöm, hogy ebben is segített, nélküle nem részesülhettem volna 3 napig egy fantasztikus nemzetközi multikultis fogyatékos üggyel kapcsolatos konferencián. 

54729928_156762821943247_7841533169122672640_n.jpg

 Miről szólt a konferencia? Miért volt fontos, hogy mindenképpen részese lehessek?

 Az idei évben a független élet és a politikai részvétel volt középpontban a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény által. Ez számomra azért volt fontos, mert mindenképpen szeretnék nemzetközi kapcsolatokat teremteni és találkozni más civil egyesületekkel, szervezetekkel, akikkel megoszthatjuk, hogy kinek milyen nehézségei vannak és azokat hogyan tudja egyengetni. Az én világnézetemben fontos szerepet tölt be, hogy más országoktól és mentalitású emberektől lássak példákat és tanuljak tőlük. Azt gondolom, hogy a művészet és rekreáció mellett, amit képvisel a TáncRehabilitációs Alapítvány kiemelkedő szerepet kell, hogy kapjanak a fogyatékosággal élő személyek jogai, lehetőségeik. Talán akkor professzionális egy szervezet, ha az adott témában kellően jártas minden oldalról.

52470694_2397194606978133_4524949136704798720_n.jpg

Kik vettek részt a Konferencián? 

A világ minden tájáról érkeztek civil szervezetek, egyesületek, akik szerették volna megmutatni, hogy az elmúlt egy évben hova jutottak. Több mint 800-résztvevő 80 országból jött el a rendezvényre és természetesen, mivel az egész konferenciát az ENSZ egyik épületében tartották, így minden egyes reggel teljes átvilágitáson keresztül juthattunk be az objektumba. Mintha csak egy reptéren várakoztunk volna. :)  Örömmel találkoztam magyarokkal, hatamas élmény volt megismerni közelebbről az ÉFOÉSZ-munkatársait, valamint a Helpific Hungary képviselőit.

52835798_2403047616392832_9131443016412692480_n.jpg

 A konferencia ideje alatt milyen témákról halhattam?

 Például Kolumbiából érkezett az egyik előadó Monica Cortes, aki arról beszélt, hogy az ő szervezetük ( Profamilia,) olyan lehetőségeket teremt, mint például szexuális, reprodukciós és egészségügyi jogok érvényesítése fogyatékosággal élők számára.

Jelen volt ENOS- Izraeli szervezet is, akiknek fő profiljuk, hogy fogyatékosággal élő személyeknek segítenek, akik szexuális abúzuson estek át. Több mint 400-embert képeztek ki arra, hogy előadásokat tartsanak és informáckókkal lássák el az állampolgárokat jogaikról és lehetőségeikről, ha ilyen helyzetbe kerülnek.

Jöttek amerikai szervezetek és előadók is pl: ( The Arc For People With Intellectual and Developmental Disabilities) Céljuk, hogy a büntető végrehajtási rendszer az (áldozatok, tanuk, védelmezettekre és elítéltekre ) vonatkozóan segítsék a segítséggel élő személyeket.

 

52849458_2407017739329153_42315392189726720_n.jpg52733978_2407017775995816_519670933779120128_n.jpg

 

Háttér információ az ENSZ egyezménnyel kapcsolatban:

Immáron 187 ország aláírta, 177 pedig ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt. Ez igen dicséretes, de a végrehajtása sajnos lassú. A zéro projekt konferencia küldetése, hogy egy "olyan világot teremtsünk, amely akadálymentes a sérültek számára". Szeretnék, hogy ezek a konferenciák, melyet minden évben megrendeznek, felgyorsítsák a folyamatokat. Hisznek abban, hogy innovatív gyakorlatokat is elsajátíthatunk egymástól ezen a rendezvényen a politika révén pedig segítünk felgyorsítani ezt a folyamatot. Ez volt a konferencia alap gondolata és személete.

52713012_2403867249644202_5930724209364828160_n.jpg

( Közös fénykép a konferencia fő támogatójával Martin Esl-lel.)

 Milyen volt a hangulat és hogyan kell elképzelni ezt a rendezvényt? 

Fantasztikus élmény volt résztvenni ezen a három hosszú kemény napon. Minden reggel 10:00-kor kezdtünk, természetesen időben. Folyamatosan párhuzamos előadásokat tartottak, voltak panelbeszélgetések, illetve workshoppok még a tanárom is tartott táncterápiás foglalkozást, hogy picit átmozgassuk magunkat a sok ülés után.

Az előadások 20-30 percnél nem voltak hosszabbak, hiszen figyelembe vették az emberi képességeket, ami szerintem nagyon helyes. Az egész konferencia ingyenes volt és kaptunk kis kupont amivel jogosultak voltunk egy szendvicsre ebédnél. Minden este volt kis ünneplés és hozzá vacsora az első este azt ünnepltük meg, hogy együtt vagyunk mint egy nagy család.

A második nap végén az előadok közül többet is kiválasztottak és elismerésben részesülhettek. Nagyon szimpatikus volt, hogy nem rangsorolták a dijazottakat, hanem mindenki ugyan olyan mértékű elismerésben részesült.

A harmadik estére, pedig külső táncosokat és énekeseket, előadókat hívtak, akikkel közösen egy lightosabb buliban vehettünk részt.

54420957_269375620676044_6553624604793896960_n.jpg

( Mesteremmel és az aszisztenésvel Alito Alessi és Connie Vandkarakis)

Hogy mit tanultam belőle és mit hoztam haza?

 Imádtam minden percét az egész rendezvénynek, igazán színes érdekes és emlékezetes volt. Kapcsolatokra tehettem szert ,valamint nagyon érdekes gondolatokat ébresztettek bennem az előadások. Egy élmény volt ujra találkozni az amerikai integratív táncterápia nagy atyjával Alito Alessivel és mai napig próbálok meríteni azokból az energiákból, melyeket ő adott találkozásunk alatt. Az ő előadása arról szólt, hogy szeretne befektetőket keresni, akik segítenek neki abban, hogy a Dance Ability International még nagyobbra nőhessen. Ismét láthattam és megtapasztalhattam, hogy más országok képviselői hogyan tartanak lebilincselő beszédeket. Úgy érzem, hogy a prezenterek és a szervezetek vezetői nagy mértékben szélesítették a látókörömet és a rálátásomat arra, hogy mennyire sokrétű a fogyiatékossággal élők ügye. Hiszen az ő ügyük a mi ügyünk is.

Elengedhetetlen, hogy ezekkel a témákkal foglalkozzunk világ szerte és beszéljünk ezekről a néha tabuknak tűnő roppant fontos kérdéskörökről.

UI. A rendezénynek köszöhetően májusban megyek a következő nemzetközi konferenciára szóval folyt köv. :) 

52833039_2408533809177546_2289608058604617728_n.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tancrehabilitacio.blog.hu/api/trackback/id/tr8214698574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása