Létezhet, hogy ez a fajta elszigetelődés ami jelenleg megszokottá vált, megmarad majd a második hullám után is? Egyáltalán megváltoztathatja az életünket a járvány? Vagy már most megváltozott? 

Egy normál  héten nehéz megszámolnunk hány emberrel találkozunk és kerülünk velük közeli-fizikai kapcsolatba. Sokak számára furcsa lehetett a karantént megélni már csak azért is, mert kevesebb érintést-ölelést és közelséget élhettek át mint egy átlagos napon. Hogyan tudunk kölcsönhatásba lépni egymással hogy a biztonságunk megmaradjon? A BBC-oldalát találtam egy cikket mely igazán izgalmas és választ ad sok kérdésre. 

Három hónapon keresztül gyakoroltuk a társadalmi távolságtartás alapvető szabályait, minnél többet legyünk otthon, megtartottuk az 1,5-2 méteres távolságot, maszkot húztunk és kerültük a közösségeket. (Mozi,színház, gyülekezések.) Arról nem is beszélve, hogy elkezdtük megváltoztatni a köszönési szokásainkat, nincs puszi, nincs kézfogás, a tv-ben azt lehetett látni, hogy sok politikus is könyökkel pacsizik össze, ha köszönésről van szó. Kultúránként pedig eltérő szokások vannak a köszönésre Amerikában jól bevált módszer az ölelés, Franciaországban alapvető formája a köszönésnek a pusziszkodás, az arab országokban bemutatkozáskor bármilyen furcsán is hangzik az orrukat érintik össze, Európában pedig a legelfogadottabb az a kézszorítás. Ha ezeket végignézzük jól látható, hogy szoros kontaktot igényelnek az alapvető köszönési formák, így ezeket az elmúlt hónapokban szinte minden országban hanyagolták, pedig ezek olyan társadalmi szabályok melyek egész életünket végigkísérik. Viszont, ha jobban belegondolunk, akkor hamar rájöhetünk arra, hogy ezek olyan üdvözlési formák melyek meleg ágya lehet a vírus terjesztésének, akkor is ha jelenleg még nincs kihírdetve, hogy nyakunkon a második hullám.

Robin Dumbar az Oxford egyetemi professzora főképpen evolúciós pszichológiával foglalkozik ő azt állítja, hogy

A fizikai kapcsolat része, annak a mechanizmusnak melyet a kapcsolatok, barátságok és családtagok mechanizmusához felhasználunk. Ez jellemzi a főemlőst: az ölelés, simogatás, érintés, kiváltja az agyunk endorfin rendszerét ami melegséget és pozitivitást hoz ki belőlünk. 

Érthető, hogy aggodalmat vagy zavarodottságot vált ki az az egyszerű rutin, hogy hogyan köszönjük és hogyan kezeljük ezt az új helyzetet, hiszen nem ehhez a normálhoz vagyunk hozzászokva. Viszont felelősségteljesen kellene viselkednünk magunk-családunk és mások védése érdekében. 

Cary Cooper a Machester Business School pszichológia és egészség tanészékén dolgozik szerinte a

kommunikációnk bonyolultabb és kevésbé árnyalatos lesz a távolságtartás következtében. Lehetséges, hogy könnyebben fogjuk egymást félreérteni, hiszen nem lesznek egyértelmű jelzések a szavak mellé mint korábban. A suttogás és érintés valószínűleg sokáig eltűnik majd az emberek életéből. Talán már látható az új távolságtartó világunk, műsorokban vagy olyan rendezvényeken melyeket meg lehet tartani észrevehettük, hogy tartani kell az 1,5-2 méteres távolságot, illetve sokminden átkerült az online térbe (színházi előadások, koncertek, tárgyalások stb) Talán az a legújabb motto, hogy egymástól független,de együtt kell ezt túlélnünk. 

Hogyan és miként maradjunk társadalmi kapcsolatban? Leginkább erre a kérdésre adnak választ a legújabb megoldások vagy azok a applikációk, amik már jelen voltak az életünkben, csak nem ilyen erősen mint manapság. Skype, Messenger, TikTok, Zoom stb. 

Ha arra gondolunk, hogy a vírusokhoz alapvetően, hogyan áll hozzá az emberiség, akkor vissza tudunk gondolni arra az időszakra amikor az AIDS-megjelent és berobbant az emberek tudatába, akik a vírus szempontjából pozitívnak bizonyultak velük szemben az első időszakban olyan távolságtartóak lettek az emberek, hogy sokan még kezetfogni sem mertek velük, pedig bizonyítékok vannak arra, hogy elsősorban szexuális úton terjed. Sok idő, kampányok és videók kellettek ahhoz, hogy a mítoszokat felváltsák az orvosi tények az AIDS-betegekről. Ugyan ez vonatkozik a jelnlegi COVID-19-es járványra is. 

Visszatérve a köszönéshez, különböző kísérleteket próbáltak ki, hogy milyen más megoldások léteznek a kézfogás helyettesítésére, könyök vagy láb összeérintésnél arra jöttek rá, hogy kevésbé kényelmes az ember számára, illetve idősebbeknek egyáltalán nem ajánlják az ugynevezett "legshake"-et. Viszont sportolók és fiatalok szívesen alkalmazzák, erről hoztam is egy videót nektek. :)

Robin Dumbar további gondolatai a jövővel és a köszönési formákkal kapcsolatban:

Mindenképpen új korográfiára lesz szükség, melyet nem árt majd elsajátítínia a társadalomnak, az hogy hogyan üdvözljük egymást, akár más kultúrábol is átvehetjük. Amerikában például a déli részeken szokás a fejjel való biccentés, üdvözlésként egy ilyen egyszerű köszönési mód is elterjedhet. Egyenlőre ez még a jövőnkre van bízva, hogy mi lesz az elfogadott és alkalmazott köszönési forma. 

Egy találkozónál nyugodtan megmondhatjuk kedvesen, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel nem szeretnénk, se puszit se kézfogást adni az ismerőseiknek,barátainknak vagy esetleg egy első találkozón az adott személynek. Ezzel nem leszünk udvariatlanok, egyszerűen betartjuk azokat a szabályokat, melyek védik az egészségünket. Ez természetesen nem mentesít attól, hogy ne köszönnénk hangosan úgy hogy a másik hallja köszöntésünket. 

A távolságtartás és kevesebb kontakt kihatással lehet az érzékenységünkre és empátiánkra is, hiszen kevésbé mutathatjuk ki az együttérzésünket egy munkatársunk vagy ismerősünk felé. Az ölelés vagy érintés sokszor gyógyírt jelent az emberiség számára egy nehezebb pillanatban. Az érintés hiányát talán leginkább szavakkal tudjuk helyettesíteni, javarészt az idősebbek és a fogyatékosággal élők szenvedhetnek attól, hogy kevesebb kontaktot élhetnek át napi szinten, mint a járvány terjedése előtt. Ne feledkezzünk meg családtagjainkról és rokonaikról sem, most mégtöbbet kell velük foglalkoznunk az internet és telefon segítségével, hogy ne érezzék elhanyagolva magukat a kevesebb látogatás és érintkezés miatt. Az idősebb korosztály amúgy is le van terhelve mentálisan hiszen ők az első számú célpontjai a járványnak, a napi szintű tájékozódás és rémhírek terjedése teljesen lefáraszthatja őket. Mindemellett még a családtagok láthatása is sokkal körülményesebb, nem érintkezhetnek és nem pusziszkodhatnak, amihez igen nagy önkontroll kell. Fontos az is, hogy családtagjainkat ne potenciális hordozóknak gondoljuk, ezek a gondolatok negatív irányba vihetik a kapcsolatokat és boldogtalansághoz, magányhoz vezethet. Beszélgessünk mégtöbbet és fogalmazzuk meg érzéseinket, gondolatainkat. 

Annak érdekében, hogy pozitívan zárjam a cikket, arra is öszpontosíthatunk, hogy ha elveszítünk sok olyan kontaktussal járó cselekvést, mint például az ölelés, puszi, amely enorfint termel bennünk és jó érzetet vált ki, ezeket visszanyerhetjük más cselekvésekkel, ilyen például a sport, nevetés, éneklés, tánc és  a videótelefonálás szeretteinkkel, ezeket napi szinten használhatjuk annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat.