"Mert a tánc mindenkié"...

Tóth Sára-TáncRehabilitáció

Védőfelszerelés nem csak ápolóknak

2020. december 26. - TáncRehabilitáció

full_face_mask.jpg

Ma már mindannyian találkozhattunk olyan cikekkel, videókkal, ahol legalább egy másodperc erejéig láthattuk, hogyan is néznek ki az egészségügyi dolgozók a frontvonalon. Sőt, ha az emúlt lassacskán közel egy éve, valami oknál fogva korházba kellett mennünk, vagy a mentőt ki kellett hívnunk, akkor bizony testközelből is láthattuk teljesen beöltözve egészségügyiseket. Arról már nem is beszélek, hogy esetleg, annak érdekében hogy a családunkkal tölthessük a karácsonyt- e miatt elmentünk teszteltetni magunkat és bizony a tesztállomásokon, magán klinikákon is beöltözve fogadnak minket a szakemberek. 

Ebből a bevezetőből, nem lesz nehéz kitalálni miről fog szólni ez a bejegyzésem, nem másról mint arról, hogy egy egyszerűbb felszerelés hogyan is néz ki és miért fontos használni azoknak, akik hasonló területen dolgoznak mint én. Bár nyilvánvalóan sok edzőnek és mozgásterapeutának megcsappant a vendégköre, illetve valószínűleg bezárt az edzőterem, ahol dolgoztak. Nem könnyű ennek az iparágnak sem, illetve nehéz megtartani az embernek a hitét és észrevennie a lehetőségeket, akkor amikor az egész környezettől, sajnálatos módon feszültséget és negatívitását kap vissza. Akik egészségmegörzéssel foglalkoznak és azon dolgoztak a COVID-előtti időszakig, hogy hogyan legyél egészségesebb, hogyan tarts ki egy edzésprograban, azoknak a szakembereknek, most kicsit nehézkesebb lett az életük. Azóta pláne, hogy bezártak a konditermek és mozgásstuidók, így esélyük sincs személyesen folytatni munkájukat. 

Viszont vannak jó hírek is péládul az, hogy ilyenkor kell nagyon találékonynak lenni és nem feladni. Ha edző vagy most nem neked kell másokat biztatnod, hanem magadat kell elsősorban pozitív irányba fordítanod és észrevenned még a piszkosul nehéz helyzetekben is, hogy mindig van fény az alagút végén. Most nem szabad feladni, keresni kell a lehetőségeket, akár online edzésekre átállni, vagy ha van rá mód és az időjárás is engedi a szabadban segíteni a klienseket és ott tartani magán órákat, esetleg, ha olyan helyiségről van szó, akkor védőfelszerelésben megtartani a személyes edzéseket. Talán erről kevesebbet beszélünk, hogy vannak szakemberek ilyenek péládul a gyógytornászok, mozgásterapeuták, vagy akik idősekkel foglalkoznak esetleg otthonokban dolgoznak, akiknek a munkájuk most talán még fontosabb mint valaha, hogy az idősek ne legyenek elhanyagolva, mikor egy olyan vírus terjeng az egész világon mely rájuk nézve a legveszélyesebb. Fontos hogy az immunrendszerüket erősítsük akár egy táncos vagy rehabilitációs órával, illetve hogy ne hagyjuk őket magukra pláne, olyankor amikor sajnos szigorú intézkedések mellett élhetik csak az életüket és nem mehetnek ki azt otthonból a családtagok pedig nem mehetnek be az otthonba. Most mégnagyobb szükégük van olyan szakemberekre, akik szertettel és kellő szakértelemmel fordulnak oda a szüleinkhez, nagyszüleinkhez. 

protect.png

Szóval szeretném bemutatni nekem mi segített, ahhoz hogy biztonságosan tarthassak órákat az idősek otthonaiban, ezen a képen szerintem jól látható, hogy én bizony nem sporolók felszerelés terén, hordok maszkot, arcpajzsot, és egy kezeslábast is, természetesen össze szoktam fogni a hajam és minden otthonban kapok gumikesztyűt is. Én nem máshol, mint orvosi boltban vásárolok, ez a fehér kezeslábas amiben az ember leginkább talán egy hóemberre hasonlít, mosható és amint hazaérek az óráimról beteszem a mósógépbe 90 fokon kimosom még fehérítőt is teszek mellé a biztonság kedvééért. Sok helyen olvastam, más szakemberek (orvosok és ápolók) beszámolóit, hogy ez a ruha nem a kényelmeről szól, és ez milyen igaz körübelül 10-perc után pláne ha mozgásos feladatokat végzek benne hogy megmutassam egy csoportos órán a bemelegítést vagy a nyújtást, elkezd szakadni rólam a víz és talán 10 kilóval könyebb leszek a hatvan perces óra végére. Igen igazak a hírek, hogy az ember igyekszik visszatartani a szükségleteit, ha egy ilyen felszerlést magára ölt, mert a levetközés és egy pisi szünet elvisz az ember életéből vagy 10-15 percet...ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen hosszasan tart egy egyszerű pisi szünet. Viszont mint tudjuk jól, az ember könnyen tud alkalmazkodni helyzetekhez, milyen szerencse... így én probálok ezzel együtt élni és elfogadni, hogy egyenlőre ez van. Ha szeretném, hogy az idősekről ne mondjuk le és foglalkozzunk velük, akkor bizonyos játékszabályokat be kell tartani, mese nincs. Ez az időszak is egy nap elmúlik és nem fog örökké tartani, addig pedig türelem kell és kitartás. 

125400232_3872560879441491_8367083506922060035_n.jpg Egy élőzésemben többet is beszélek arról, ezt csatoltam is, hogy miért fontos, a mozgásterapeuták vagy táncterapeuták munkája főképp, akik idősekkel foglalkoznak, ők nem állhatnak le a világjárvány idején, hiszen ha az idősek nem kapják meg a napi vagy heti szintű fejlesztésüket, akkor sajnos állapotuk rohamosan elkezd romlani, nem csak a demencia fog felgyorsulni, hanem a kijárásli tilalom és korlátozások miatt sajnos ( még depresszióba is eshetnek) aminek újabb súlyos egészségügyi következményei lehetnek. Gondoljunk itt is arra, hogy esetleg nem esznek vagy  annyit se mozognak mit azelőtt, teljesen elkezd a fizikumuk is leépülni, így nem csak mentálisan sérülhetnek. Mivel a legtöbb idősek otthonának célja, hogy a bekerült lakók állapota, minnél hosszasabban szinten legyen tartva, vagy ha lehetséges még fejlesztve is legyenek az otthonokban, így számomra a védőfelszerelés jelentette az egyetlen megoládst, hogy biztonságosan és folyamatosan tarthassak fejlesztő TáncRehabilitációs órákat. 

Joggal tehetjük fel a kérdést  hogy jó, de miért kell egy egyszerű táncos vagy rehabilitációs foglalkozáshoz, így beöltözni? Ha nem kórházban dolgozok? 

Mert mint köztudott a kovid csepfertőzéssel vagy az emberek közvetlen érintésével, esetleg az adott  vírusos felület megérintés által terjed.  Első látásra túlzásnak tűnik, hogy így be vagyok bugyolálva? 

Pedig ennek igen egyszerű oka van,  azért hordok kesztyűt, mert ha egy adott mozdulatot, rosszul gyakorol be a tanítványom, akkor bizony annak gyorsan lehet sérülés a végeredménye, amit szeretnék elkerülni, így inkább hozzá nyúlok a lakóhoz és segítem a kezemmel egy mozdulatsor kivitelezésénél, mintsem hogy hagyjam, hogy rosszul rögződjön egy gyakorlat. Az arcpajzs pedig azért, fontos mert egy sima szemüvegnél sokkal pontosabban véd engem is és a lakókat is, vagy ahogyan én szeretem hívni őket a kis tanítványaim. A teljes arcot lefedi az arcpajzs és nem engedi, hogy az esetleges föccsenések, permet vagy cseppek közvetlen arcbőrt érintsék. Bizonyos korral és  diagnózisokkal együtt járhat, hogy sajnos az alapvető egészségügyi szabályokat nem tartják be a nagyijaim, gondolok itt most egy egyszerű köhögésre, vagy egy tüsszentére, amikor elefeljtik a lakók a szájuk elé tenni a kezüket, erről viszont nem tehetnek és nem szánt szándékkal viselkednek ugymondd udvariatlanul. Így nekem kell felelősségteljesen figyelnem és úgy felöltöznöm az óráimhoz amíg a járvány tart, hogy  védjem őket is és magamat, miközben biztonságosan megkapják a nekik járó táncterápiás foglalkozásokat. 

Hisz tudjátok: -" A tánc mindenkié" 

A bejegyzés trackback címe:

https://tancrehabilitacio.blog.hu/api/trackback/id/tr4616357668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása