"Mert a tánc mindenkié"...

Tóth Sára-TáncRehabilitáció

Táncterápia

2020. szeptember 12. - TáncRehabilitáció

therapy_nyito.jpg

Bizonyára mindannyian hallottunk már arról, hogy a tánc az egyik legősibb kifejezésmódja az emberiségnek. Az ősemberek gyakran tartottak tűz körüli táncot, ha sikeresen megszerezték a zsákmányukat. Ennek következtében alakultak ki születési, férfivá avatási, vagy éppen harci táncok. Ebben a bejegyzésben azt a kérdéskört járom körbe, hogy pontosan mit is takar a táncterápia, illetve közelebbről megismertetem, hogy a TáncRehabilitációs foglalkozások, miért is tartoznak a táncterápia körébe.

o_si_ta_nc.jpg

Már az őskorban is kontinensenként változott a táncos szertartások felépítése és kivitelezése. Egyiptomban péládul gyakran mítoszokat és mondákat elevenítettek meg templomos szertartásaik során, míg az Inkák zenés táncos felvonulást tartottak a Napisten tiszteletére, hogy bőséges termés következzen be. Koreában a Buddhizmus mai napig jelentős szerepet tölt be az emberek életében, egy ideig be is tiltották a buddhista énekes-táncos előadásokat. A Koreai táncokat két nagy csoportra oszthatjuk az udvari táncra és a néptáncra. Itt még a maszkos táncdráma (idegen nevén Talchum) is hagyományokat öltött, melyben a táncosok a közönséggel együtt adják elő a darabot, ennek alapja a kritika és a realizmus jellemzi ezt a műfajt. 

Míg a tánchagyományok világszerte változnak, addig a tapasztalatok jótékony hatásairól feltünően hasonlóak. A táncnak van egy terápiás oldala is ami összekapcsolja a fizikális és mentális állapotot. A művészetek közül a tánc az egyik legalapvetőbb eszköz arra, hogy kifejezhessük önmagunkat. 

Nyilvánvalóan vannak olyan fizikális és egészségügyi előnyök, melyeket a táncterápia során előidézhetünk, és ugyan ilyen, vagy fontosabb gyógyító erővel is renelkezik ez a terület. A ritmus energizál közben fellazítja az izmokat és csökkenti a szorongást. Testünk folyamatosan kommunikál, melyet a mai felgyorsult világban sajnos nem mindig veszünk észre, a bőr kipirosodása, vagy egy egyszerű váll fájdalom is üzenet számunkra, sajnos általában akkor megyünk el orvoshoz, masszőrhöz vagy egyéb terapeutához, amikor már nagy a baj, pedig ezt ellehetne kerülni, ha megtanulnánk a testünk jelzéseire figyelni, ebben sokat segíthetnek a táncterápiás foglalkozások. 

Mi számít terápiának?

mi_ez.jpg

A terápiák célja azt lehet mondani nagy általánosságban, hogy nem más mint az, adott életminőségnek a javítása vagy az egészségi állapot romlásának megakadályozása. Léteznek különböző kezelési módok ilyen pl: tüneti- vagy az oki kezelés. Tüneti kezelés az amikor az adott problémát megszűntetik, de a kiváltó okát kevésbé ismerik. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy az oki kezelés pedig az, amikor a betegség kiváltó okát próbálják feltérképezni és kiküszöbölni.

Terápiának számít pl: masszázs, tánc, aromákkal-olajokkal kúrák, balneó-fürdőzéssel gyógyvízekkel kapcsolatos eljárások. 

A táncterápia milyen területeket fed le? 

Alapvetően fejleszthető vele a a testudat, az önismeret, alkotókézség valamint kretivitás, illetve traumatikus eseményeket is lehet vele kiegészítés képpen kezelni, vagy péládul szorongás tud csökkeni, ha folyamatosan járunk ilyen foglalkozásokra. A táncterápiák főképpen humanisztikus pszichológiára épülnek rá, melyben az empátia, képességek kidomborítása és saját testünk illetve a másik megismerése a fő cél. Mindemellett, terápiás jelleggével múltbéli problémák feloldását érhetjük el. Saját énképünk és testünk elfogadása is fejleszthető egy ilyen órán, valamint idővel a mozgáskultúránk és a kondiciónk is fejlődhet. 

Milyen Táncterápiás módszerek/foglalkozások léteznek? 

Wilfried Gürtler: Az integrált kifejezés és táncterápia megalapítója, a humanisztikus irányzatok egyik alkotója. Az ő módszere a pszichológia alapokra (családterápia, evulúciós pszichológia és transzperszonális irányzatokból tevődött össze) ,de más határtudományok is a módszerét képezik. Filozófiákból, testel foglalkozó módszerekből, ilyen pl: Butoh egyik legősibb modern tánc ahol fehérre festik a testfelületeiket a táncosok és kimonószerű ruhákat viselnek, hogy lassú mozdulatokkal megkoreografálva táncos előadásokat hozzanak létre, mely az ősiességre emlékeztethet minket. De nem csak ezekből hanem masszázsból és a művészetterápiás elemkből is merített a terapeuta, talán az egyik legfontosabb elem ebben a táncterápiás foglalkozásban az a színház és dramatikus önkifejezés eszközei. 1975-óta létezik Gürthler módszere, célja, hogy segítse az energiaáramlást és információ cserét emberkben, csoportokban és a társadalmon belül. Jelenleg is tartanak itthon ilyen órákat például kifejezetten női táncterápiás csoportokat, ahol szabad mozgással, testudati munkával lehet körbjárni a női lét témáit. 

integra_lt_kifejeze_s_e_s_ta_nc.jpg

(Integrált Kifejezés és Táncterápia saját képe)

Ott van egy másik kiemelkedő alak is Alito Alessi aki a DanceAbility táncterápiás foglalkozások nagy atyja:

Alito Alessi az International DanceAbility művészeti igazgatója, nemzetközileg is úttörő tanárként és koreográfusként tartják számon. Módszere a kontakt improvizációs műfajra épült rá, melyet többféle populációval is kipróbált és tesztelt az évek során. 1987-ben hívta életre a DanceAbility társulatot és vegyes képességükkel közös műhelyt hoztak létre, hogy a kontakt improvizációs táncstílust elkezdjék integratív szemlélettel is fejleszteni. Módszere azért fantasztikus, mert színházi produkciókat és előadásokat hoz létre fogyatékosággal élő emberekkel, és bebizonyítja, hogy a művészet és a tánc tényleg mindenkié. A módszer különlegessége, hogy vegyes csoportokat lehet vele kialkítani, valamint érzékenyítő programokat, így együtt tudják élvezni a táncművészet nagyságát azok is akik profeszszinális szinten tudnak táncolni, péládul egy balett társulatnál vannak leszerződve, valamint olyan táncosok is, akik veleszületett vagy szerzett sérülésekkel élnek együtt és szeretnék élvezni a tánc és zene illetve az egész művészet erejét. Ilyen és ehhez hasonló foglalkozásokat én is tartok a Magyar TáncRehailitációs Alapítvány által. Cél, hogy pl: iskolákba bemutassam egy érzékenyítő napon, hogy milyen is egy integratív táncterápiás foglalkozás. Általában több munkatársammal megérkezem az adott intézménybe, ahol körbe ülünk ráhangolódunk az órára majd sérültek és épek együtt élvezhetik a tánc és a zene adta lehetőségeket. (2014-ben Alito Alessi által elsajátíthattam ezt a fajta módszert és azóta is büszke vagyok, hogy ennek a módszernek én lehetek a "Magyar Nagykövete".) 

danceability.jpg

Ezen az integratív módszeren kívül pedig azon dolgozom, hogy a tánc és rehabilitáció kapcsolatát terjesszem a TáncRehabilitációs módszerrel: 

Sok olyan kutatás született már, melyben rávilágítottak arra, hogy a rendszeres fizikai aktivitás és a zenére végzett mozgás, az Alzheimer és Parkinzon-kór kialakulásának esélyét nagy valószínűséggel csökkenti. A rendszeres zenehallgatás stroke-után például javítja a hangulatot, illetve az agy kogtitív fukcióit (megismerés, észlelés, emlékezet, számolás stb.) A terápia 60-perces, bár természetesen igazodom a résztvevők állapotához és a nyári meleg napokon, amikor előfordulnak 39-40 fokok is, akkor 5-10 perccel előbb befejezzük az órákat, ha úgy ítélem meg, hogy megeröltető volt a foglalkozás. Dimplomamunkámat ebből írtam, próbáltam kidolgozni egy olyan módszert, mely a rehabilitáció és a tánc kapcsolatát ötvözi, annak érdekében hogy fejlődés következzen be, de mégis művészeti mozgás által. Kifejezetten idősekre és mozgásukban akadályozott sérült emberekre próbáltam szabni ezeket a táncterápiás foglalkozásokat. 

118653736_3633638336667081_6153688673141060340_n.jpg

Hogyan kell elképzelni a TáncRehabilitációs órák menetét?

1. Első rész a bemelegítés, mely segít ráhangolódni az órára és pszichiésen is felkészülünk amellett, hogy bemelegítük teljes testünket. 

2. Második rész, az erősítés melyben akár kisebb súlyzókat is használunk, annak érdekében hogy az izom ne kezdjen el olyan gyorsan sorvadni, ami egy természetesen folyamat 60-felett. Gumiszalagokat-pilates labdákat és puha kislabdákat is szoktunk alkalmazni ehhez a részhez.

3. Harmadik rész, a ritmusérzék fejlesztése, az óra ezen részében tapsos és ritmikus gyakorlatokat végzük. 

4. Negyedik rész az óra fénypontja, amikor balett és jazz kartartásokkal gyakoroljuk a táncművészet alapjait. Illetve megtanulunk helyesn ülni, valamint testratási gyakorlatokat végzünk. Fél évente pedig kitalálunk közös megbeszélés alapján egy adott stílust, az lehet pom-pom nagyik, vagy volt már Michael Jackson kalapunk is és az adott kellékekkel és stílussal kitalálunk egy kis koreográfiát melyet zenére és zene nélkül is gyakorolunk. 

5. Ötödik rész:Levezető rész, mely során kisebb nyújtó gyakorlatokat csinálunk, illetve relaxáció is szerepel az óra utolsó perceiben. 

A terápiás foglalkozások során, melyeket biztosítani szoktam a TáncRehabilitációs órákkal: fő szempont a ritmus fejlesztés (tapsos gyakorlatokkal)  bár a vízualitás is megjelenik, hiszen bemutatok egy mozdulatot és fontos azt a megadott sorozatot visszaadni, (motoros kézségek) az aktív és passziv mozdulatok betanulása által fejlődik, illetve foglalkozásokat ülve végezzük a prevenció érdekében, hogy kíméljük az izületeket 60-felett, az idősek körében jellemző az egyensúlyzavar, így biztonságosan és a képességekhez mérten tartom meg az órákat. 

A legtöbb agysérült kliensél jellemző, hogy hangulatingadozásokkal küzdenek, valamint akár funkciók is kieshetnek, ennek következtében nehezebb betanulni egy koreográfiát, viszont az órák célja, az hogy ne adjuk fel és szép apránként elérjünk oda, hogy egy kisebb koreográfiát zenére betanuljunk, illetve, ha nyitott rá az adott otthon, akkor előadjuk a hozzátartozók számára. A mozdulatsorok megjegyzése a memoriát fejleszti, illetve időnként a résztvevőket megkérem, hogy rakjanak össze egy kisebb ritmikus-vagy táncos gyakorlatsort majd mutassák be, ennek következtében sokat szoktunk nevetni és jókedélyű lesz az egész csoport. 

therapy.png

A blogbejegyzés végére levonhatjuk azt a következtetést, hogy tulajdonképpen a táncterápiáknak különböző típusai  vannak, melyek különböző csoportok számára lettek kialakítva. IKT péládul segít, hogy megélhessük önmagunkat, vagy péládul női terápiákat is tart, DanceAbility-integratív fogyatékosággal élők és az ugynavezett "épek" közös munkáját-egyenlőséget segíti elő, a TáncRehabilitáció pedig kifejezetten időseknek és komolyabb sérülések után alkalmazható a felüpülés érdekében. Szupernek tartom, hogy itthon kezdenek a táncterápiás foglalkozások elterjedni és egyre nagyobb igény van rájuk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://tancrehabilitacio.blog.hu/api/trackback/id/tr2416192470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása